Újdonságok

Kettős IFD-világbajnoki elismerés!

A közelmúltban zajlott le a Nemzetközi Tetőfedő Szövetség éves kongresszusa. Korábban a kongresszus járulékos rendezvénye volt az Ifjú tetőfedők világbajnoksága, melyen már több sikert is elértek versenyzőink.

2024. december 21.

Munkából presztizskérdés

Amikor először meglátta a terveket, már tudta, ha szabad kezet kap, díjazott tetőt hoz. A tetőfedő megérzése jónak bizonyult, mert a Creaton South-East Europe Kft. 2014-ben kiírt Tetőszépségversenyén I. helyezést ért el.

2024. december 21.

Nívódíjat érdemelt a Madarász Vendégház tetője

Zord időjárási körülmények között építette Kovács Sándor túrkevei kivitelező csapata ezt a különleges, „hullámzó” tetőt. Sikeresen oldott meg egy számára is új részletet, melyet – mint érdeklődésünkre elmondta – ajándékként készített el a megrendelőnek.

2024. december 21.

20 év munka megérdemelt jutalma

A Túrkeve Televízió megkeresésére riportot adtam a televízió munkatársának, a 2014-es Év tetője nívódíj pályázaton elért erdeményeimről, valamint az elmúlt 20 esztendőn keresztül végzett munkásságomról.

2024. december 21.

Munkából presztizskérdés

Amikor először meglátta a terveket, már tudta, ha szabad kezet kap, díjazott tetőt hoz. A tetőfedő megérzése jónak bizonyult, mert a Creaton South-East Europe Kft. 2014-ben kiírt Tetőszépségversenyén I. helyezést ért el.


A gyógyfürdőjéről, fesztiváljairól, illetve gasztronómiai különlegességeiről híres Jász-Nagykun-Szolnok megyei várost, Túrkevét lakói csak Kevinek becézik. Kevi egyik utcájában áll az a lakóépület, aminek tetőszerkezeti megoldása igen csak különlegesnek számít ebben a régióban.


A munkafolyamat előtörténete hosszabb volt, mint maga a munka. „A megrendelő látókörébe úgy kerültünk, hogy a város szélén lévő farmján álló több épületből álló épületegyüttes összekötésére egy oszlopokon álló, összetett tetőt kellett készíteni polikarbonátfedéssel. Miután ezzel a munkánkkal nagyon elégedett volt, mutatott egy tervet az Uniós támogatással építendő falusi vendégházról. Az árajánlatot háromszor egyeztettük, de nem jutottunk egyezségre. Pedig már jókora árengedményt tettem, hogy a szülővárosomban én készíthessem el ezt a szép munkát” – Hosszú idő telt el, mire a tulajdonos azzal hívta fel Kovács Sándort, hogy el lehet kezdeni a fedést. Ekkor már október volt, a szükséges faanyag pedig még mindig nem állt rendelkezésre, ezért a csúszás jókora lett.



A hosszas előkészítés után még mindig nagy küzdelem várt a tetőfedőre és csapatára. A tetőszerkezet, fóliázás, lécezés december közepére elkészült, ezután kezdték el fedni a síkfelületeket. A munka közben olyan nehézségekkel kellett megküzdeniük, mint a fagyás, deresedés, csúszás, illetve nehézkessé vált a tetőn való közlekedés is. A munka ennek ellenére nehezen, de folyt tovább. A szorgos kezeket csak a hóesés állította le, ezért a befejezés elhúzódott az újévre, január 15-ig. A tető hullámos fedésképpel, a funkció, a szerkezet és az anyag esztétikus összhangjával épült.

A mester a korrekt be- és kiszellőztetés mellett több ritkán használt rendszerelemmel tette a tetőt a külső hatásoknak ellenállóvá és széppé. Ilyenek a függőleges falhoz való csatlakozásnál megemelt cserépsorok, falvápa vagy a szarufák végének díszes kialakítása. Az új tetőre Creaton KLASSIK hódfarkú tetőcserép került. „A tulajdonosnak nagyon tetszett a végeredmény, büszkén mutogatja barátainak, ismerőseinek.” – mondta mosolyogva a nyertes. A kivitelezést teljes egészében a szakember hat fős csapata készítette, amihez külső segítséget nem vettek igénybe. A négy íves ablak előtti könyöklő kielemzéséhez ugyan kért segítséget bádogosoktól, ám végül azt is maguk oldották meg. Kovács Sándor számára nem volt idegen a Creaton hódfarkú tetőcserepe, hiszen már több díjnyertes munkát is ebből a cserépből készített el. „Ezáltal egy kicsit a szívemhez nőtt a Creaton hódfarkú kerámia tetőcserepe.” – mondta a tetőfedő.




Forrás: Tetőpont Magazin

Kiemelt szolgáltatásaink